Főoldal > SZÉPSÉG > Törődj a lábaiddal is, megérdemlik!

Törődj a lábaiddal is, megérdemlik!

bőrkörömkrémláblábápolásszépség
0

Írta:

Itt a nyár, előkerülnek a nyitott cipők és sokan csak ilyenkor gondolnak a lábukra és a szezon első pedikűrére

Itt a nyár, előkerülnek a nyitott cipők és sokan csak ilyenkor gondolnak a lábukra és a szezon első pedikűrére. Dr. Nagy Katalin, a Scholl lábápolási szakértője szerint az alkalmankénti lábápolás nem elegendő, ha igazán szép lábakat szeretnénk, folyamatosan törődnünk kell velük, kényeztetnünk kell lábainkat, testünk alappilléreit. „Nagy hiba, ha elhanyagoljuk lábunkat, hiszen sok probléma megjelenhet ezen a területen, így például bőrkeményedés, tyúkszem, körömproblémák. Nem szabad elfelejteni, hogy a testünk ezen részén látszódnak legjobban az öregedés jelei”- tette hozzá a bőrgyógyász. Arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan vagyonokat költenek ruhákra, ékszerre, kozmetikusra, de megfeledkeznek a lábukról. Ha a lábakra terelődik a figyelem, akkor nemcsak az ápolatlanság lehet szembetűnő, hanem akár komoly egészségügyi problémákat is felfedezhetünk.

Lábunk sok mindent elárul életmódunkról, korunkról, szokásainkról, betegségeinkről. „Ezért szinte csak mantrázni lehet, hogy törődjünk annyit lábunkkal mint amennyit arcunkkal – minden nap!”- hangsúlyozta Dr. Nagy Katalin.

A következőkben a szakértő összefoglalta, hogy melyek a mindennapos lábápolás alappillérei:

1.    Reszeljünk!

Elsőként hetente legalább egyszer távolítsuk el a megvastagodott bőrt, csiszoljuk simává az addig kérges területeket. Fontos, hogy ne feledkezzünk el a lábujjak alatti részekről sem. A bőrkeményedések hátterében leggyakrabban ortopédiai okok és a nem megfelelő, szűk cipő viselése áll. Ezért fontos az ortopédiai korrekció és szűk cipő viselésének elkerülése. A reszeléssel megszüntethetjük a bőrkeményedést és lábunk olyan puha lehet mint a babák bőre.

2.    Áztassunk!

labak2.jpg ()Hetente legalább egyszer vegyünk lábfürdőt, a nyári szezonban akár heti kétszer is kényeztethetjük lábunkat ily módon, hiszen zárt cipő védelméből kibújva sok-sok környezeti hatás érheti őket. A lábfürdő nemcsak fontos ápolóanyagokhoz juttathatja lábunkat, hanem egész testünkre is frissítő hatású lehet.

3.    Hidratáljunk!

A hidratálással táplálhatjuk és puhíthatjuk lábunk bőrét, ilyenkor hagyjuk, hogy teljesen beszívódjanak bőrünkbe a hatóanyagok. Ezért érdemes az éjszakai krémeket és intenzív szérumokat lefekvés előtt használni és különös figyelmet fordítani a sarkakra. A reggeli készülődés során pedig nappali krémmel ajánlott bekenni lábunkat az alapos hidratálás érdekében.

4.    Masszírozzunk!

Masszázzsal is kényeztethetjük lábainak. A hidratáló készítmények jobban felszívódhatnak, a szív irányába történő masszírozás pedig az egész testnek jót tehet.

5.    Törődjünk a körmeinkkel is!

Ha megfelelően előkészítettük lábunkat, akkor következhetnek körmeink. Óvatosan és a szélekbe nem belevágva levágjuk körmeinket, a körömágyat ápolhatjuk hidratáló krémekkel vagy olajokkal.

+1 tipp

Végezetül pedig nyáron kenjük be lábunkat fényvédő krémmel. Nagyon fontos és gyakran megfeledkezünk róla, pedig lábunk bőre nagyon érzékeny és megérdemli a mindennapos törődést!

A Scholl® termékeivel könnyedén ápolhatjuk lábainkat, a márka választékában a napi és heti lábápolási rutin kialakításához is megtalálhatjuk kedvencünket. 
A mindennapos lábápolás egyik legfontosabb feladata a hidratálás.

Scholl® Velvet Smooth™ nappali krém gyorsan beszívódik, nagyértékű vitaminjainak és összetevőinek segítségével hozzájárul a bőr legfelsőbb rétegének hidratálásához és megakadályozza a felesleges folyadékvesztést, így bőrünk egész nap puha maradhat.

A Scholl® Velvet Smooth™ éjszakai maszk jól kiegészíti a nappali krém hatását, elősegíti a bőr regenerálódását.

A heti rutin elengedhetetlen feltétele a lábáztatás.
A Scholl Velvet Smooth™ elektromos talpreszelő gyémánt kristályokkal ellátott rotációs fejei segítségével eltávolíthatjuk a megvastagodott bőrt, simává csiszolva az addig kérges területeket, majd a Scholl® Velvet Smooth™ lábfürdetővel kényeztetjük lábainkat.   A Scholl® Velvet Smooth™ lábfürdetőben található E-vitamin nem csak belülről, de kívülről is segíthet a bőr öregedésének lassításában, a tápláló összetevők, mint a zöld kaviár és a tengeri szérum pedig javítanak a talp száraz, kemény részeinek állapotán, így lábainkat puhábbnak és tisztábbnak érezhetjük. 15 perces lábáztatás elegendő a bőr felpuhítására és a hatékony összetevők beszívódására.
A kellemes lábfürdő után alkalmazzuk a Scholl® Velvet Smooth™ intenzív szérumot, az első lábszérumut, amely hialuronsavat,- mely minden más vegyületnél hatékonyabban véd a kiszáradástól – zöld kaviárt valamint Pentavitint™ is tartalmaz, ami a bőrben lévő keratin réteghez kapcsolódva segíti elő a bőr optimális hidratáltságának elérését. A Scholl® Velvet Smooth™ intenzív szérumot a nap bármely szakában alkalmazhatjuk, nem csupán a teljes körű heti lábápolás részeként, de bármikor, amikor gyors segítségre van szükség.

Forrás: Well PR

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X