Főoldal > DIÉTA > Ezért fogyassz szezámmagot!

Ezért fogyassz szezámmagot!

egészségközérzetreceptszezámmag
0

Írta:

Ismerd meg ezt a pici magot, ami számtalan előnyös és egészséges tulajdonsággal bír!

A halhatatlanság magja

Egyes tudósok úgy vélik, hogy ez a nagyszerű fűszer a Szunda-szigetekről, míg mások szerint Indiából származik, annyi viszont bizonyos, hogy a hindu mitológia szerint a Yama istenség által megáldott mag Keleten a halhatatlanság jelképe lett. Nem is csoda, hiszen a szezámmagot a magok királyának is tartják, mivel benne található meg legmagasabb számban több életfontosságú ásványi anyag.

Az étrendünkben betöltendő lényeges szerepét az is fokozza, hogy súlyarányosan hétszer több kalcium rejlik benne, mint a tehéntejben, ez pedig azért jelentős szempont, mert a kalcium hozzájárul a vastagbélrák, a csontritkulás, a migrén, de még a menstruációkor jelentkező fájdalmak megelőzéséhez is. Emellett bővelkedik E-, B1-, B2-, D-vitaminban, foszforsavban, lecitinben, és telítetlen zsírsavakban, melyek mind-mind áldásos hatást gyakorolnak a szervezetünkre.

szezamcikk1.jpg ()

Aprócska mag a kicsattanó egészségért

Mindez csupán a kezdet, hiszen a szezámmag az előbbieken túl számtalan jó tulajdonsággal rendelkezik. Kiváló forrása a mangánnak és a réznek, valamint a magnéziumnak, a cinknek és a rostoknak is. A benne lévő réz miatt enyhítheti az ízületi gyulladásokat, míg a magnézium az érrendszer és a légzőszervek egészségért felelős. Ezeken a jelentős tápanyagokon kívül a szezámmag két egyedülálló anyagot is magában foglal: a szezamint és szezamolint. Mindkettő egy különleges rosttípusnak minősül, amelyeket összefoglalóan lignánoknak neveznek. Ezekről kimutatták, hogy az emberek esetében koleszterincsökkentő hatása van és a vérnyomást is kiegyensúlyozza. A szezaminról azt is megállapították, hogy megvédi a májat az oxidatív károsodástól.

Szezám tárulj, avagy nyiss a jó közérzet felé!

A szezámmagnak számos pozitív élettani hatást köszönhetünk, így például erősebbé teszi az idegszöveteket és a szívizmot, és nem csak a fáradtság, de az álmatlanság is legyőzhető általa. A máj és az epehólyag betegségei kiválóan kúrálhatók a szezámmaggal, a kisebb epekövektől könnyebben megszabadulhatunk a kis mag rendszeres fogyasztásával.

A szezámolajjal akadályozható meg legeredményesebben a melanoma növekedése, mindemellett az emésztésre is jótékonyan hat, hiszen kiváló béltakarító és salaktalanító. Nem elhanyagolandó az a tulajdonsága sem, hogy fiatalító, sejtmegújító hatással van felvértezve, és az anyagcserét is szuperül felpörgeti. Magas kalciumtartalmának tulajdonítható, hogy a csontokat erősebbé varázsolja, valamint a fogak és a haj szépségéről is gondoskodik.

szezamcikk2.jpg ()

Így fogyaszd a szezámmagot!

A napi ajánlott mennyiség egy evőkanálnyi, ezt elmajszolhatod a reggeli során is, fantasztikus kiegészítője lehet például a gabonapelyheknek, de a salátákhoz, joghurtokhoz is nagyon jól passzol. Belekeverheted akár a panírba is, de a kész főételeket is meghintheted vele. Azonban ha esetleg allergiás lennél a dióra, akkor csak csekély mennyiséget csemegézz belőle! Kedvcsinálónak, íme, néhány egészséges és ínycsiklandozó recept:

Natúr szezámkrém

Hozzávalók: egy csomag szezámmag, só, víz

Elkészítés: Pirítsd világosra szárazon a szezámmagot (de arra figyelj, hogy nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz), ezután kávédaráló segítségével őröld meg. Ízesítésként jöhet egy kevés só, majd önts hozzá vizet, és keverd krémes, kenhető sűrűségűre. Kenheted kenyérre, egy kis méz vagy lekvár társaságában nagyszerű uzsonna lesz belőle.

Szezámkrém édesen (Halvakrém)

Hozzávalók: 20 dkg szezámmag, tetszőleges mennyiségű méz

Elkészítés: Az őrölt szezámmagot ízlés szerinti mennyiségű mézzel keverjük össze.

Pikáns szezámkrém (Tahini, arab étel)

Hozzávalók: 20 dkg szezámmag, 1 dl víz, 1 gerezd áttört fokhagyma, 2 evőkanál olaj, tengeri só, 1/2 citrom leve

Elkészítés: A szezámmagot őröljük meg kávédarálóval. Adjuk hozzá a vizet, a fokhagymát, a citrom levét, és jól dolgozzuk össze. Majd keverjük hozzá a sót és az olajt. A vizet apránként adagold hozzá, amíg krémszerű nem lesz a végeredmény.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X