Főoldal > EGÉSZSÉG > Vigyázz! Ha sokat ülsz, korábban halsz meg!

Vigyázz! Ha sokat ülsz, korábban halsz meg!

betegségegészségmozgásmozgáshiánymunkasportülés
0

Írta:

Az ülve töltött idő csökkentése lehet a leghatékonyabb módja az öregedés lassításának – állítják svéd kutatók.

Azt, hogy az ülőmunka nem tesz jót, eddig is minimum sejtetted. Ám az a riasztó tény, hogy ha valaki naponta több mint hat órát tölt ülve, akkor 40 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy 15 éven belül meghal, mint annak, aki kevesebb, mint három órát csücsül, már valószínűleg változtatásokra sarkall. Megoldás ugyanis most is létezik, a svéd tudósok szerint nem feltétlenül a mozgást kell növelni, mint inkább az üléssel töltött órák számát csökkenteni!

Mit okozhat a sok ülés?

1. Rossz testtartást, végső soron különböző hátpanaszokat.
2. Szív és érrendszeri betegségeket.
3. Cukorbetegséget.
4. Bélrákos megbetegedéseket.

A megoldás kulcsa

A mostani svéd vizsgálat során a tudósok azt találták, hogy a túl sok ülés gyakorlatilag megrövidíti a kromoszómák végein található telomereket, az úgynevezett védősapkákat, amelyek azért felelősek, hogy a sejtosztódáskor ne sérüljön a genetikai információ. Ahogy az ember öregszik, a telomerek rövidülnek, szerkezetük gyengül, ami azt üzenheti a sejteknek, hogy hagyjanak fel az osztódással és pusztuljanak el. Ezért ezek a rövid telomerek hatással vannak a korai öregedésre, betegségekre és a korai halálozásra is.

Ez azt jelenti, hogy a megoldás kulcsa roppant egyszerű: ha csökkented az ülve töltött időt, segíthetsz meghosszabbítani az életedet azzal, hogy megóvod a DNS-edet az öregedéstől. Ám nem kell az edzőterembe költöznöd, mert a kutatás azt is megállapította, hogy a testedzés mennyiségi növelése nincs hatással a telomerek hosszára. Elég, ha szinte egész nap ténykedsz!

A mostani vizsgálat során 49 túlsúlyos, döntően ülő életmódot folytató idősödő ember vérsejtjeiben mérték a telomerek hosszát. Az alanyok fele hathónapos edzésprogramban vett részt, a többiek nem. A résztvevőket lépésszámlálóval szerelték fel, kérdőív segítségével mérték, hogy napjában mennyi időt töltöttek ülve és naplót vezettek a fizikai aktivitásukról. Az eredmények szerint minél kevesebb időt töltött ülve valaki, annál hosszabbak voltak a telomerei és annál nagyobb volt az esélye a hosszabb életre.

ulomunka2.jpg ()

Mit tehetsz még?

1.Ülj helyesen!

Lábaid legyenek mindig kis terpeszben a talajon, az ülőlap pedig a combhossz kétharmadát támassza alá. A medencét billentsd előre, így a gerinc automatikusan kiegyenesedik. A szék támlája pedig a lapocka alatt végződjön. Persze jó, ha van karfa is, amin pihentetni tudod a karjaid.

2. Válogasd meg az ülőfelületet!

Széked legyen elég széles és mély, ugyanakkor vízszintes, sőt a legjobb, ha előredönthető. Ez segíti az aktív kiegyenesedést, és aktivizálva a megfelelő testtartáshoz szükséges izmokat. Az asztal magasságát is igazítsd az igényeidhez, méreteidhez. Jó megoldást jelenthet a fitneszlabda is.

3. Szembe a monitorral!

Lehetőség szerint a monitor magasságát úgy állítsd be, hogy a képernyő felső széle szemmagasságban legyen. A monitor figyelése akkor a legkevésbé megterhelő a nyaki csigolyák számára, ha kissé lefelé nézünk. Figyelj az optimális nézési távolságra is, ez körülbelül 45- 50 centiméter. A billentyűzet magasságát pedig úgy állítsd be, hogy a vállaid lazán leengedve tudd tartani.

4. Tornázz kicsit!

Hogyha az egész munkaidőt ülve, a monitor előtt töltöd, akkor is próbálj meg minél többet mocorogni, testsúlyt áthelyezni, korrigálni a testtartást, ezáltal a tartós egyoldalú terheléstől megóvod a gerincet. Amikor csak teheted, állj fel, mozogj egy kicsit, nyújtózkodj, járj egy helyben, ugrálj kicsit, a semminél ez is több. Segíthet az is, ha folyamatosan felállsz és leülsz anélkül, hogy a kezeddel segítenél, például telefonáláskor. Szintén hasznos az igen-nem gyakorlat, vagyis a fejed hajtsd előre, miközben az állcsúcsod közelíted a mellkasodhoz, majd vissza a kiinduló helyzetbe, vagy döntsd a fejed jobbra majd vissza és balra, majd vissza középre.

5. Munka után mozogj!

Persze nem kell edzőtermi bérletet váltanod, elég az is, ha csak sétálsz egy nagyot például hazafelé.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X