Előzd meg a mellrákot! Segítünk!

Előzd meg a mellrákot! Segítünk!

bulletWellnessCafe
2009. 10. 02.

Tudtad, hogy az emlőrák évente közel 2500 nő életét követeli Magyarországon, és ennek oka jórészt abban keresendő, hogy többségüknél már csak előrehaladott klinikai stádiumban ismerik fel a betegséget. Holott a korai felismerés és kezelés az eredményes kezelés legfőbb záloga.


Az önvizsgálat és az műszeres diagnosztika jelentőségére dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang diagnosztája hívta fel a figyelmet.

Hosszú tünetmentesség

Az emlődaganatok szűréséről nem lehet elég sokat beszélni, hiszen ez a fajta betegség akár három évet is képes a tünetmentesség fázisában tölteni. Ez az úgynevezett preklinikai szakasz, amely a betegség kezdetétől a tünetek megjelenéséig terjed. Azonban már ebben a szakaszban kimutatható a daganat szűrővizsgálatokkal, hiszen fény derülhet például egy rejtett vérzésre, vagy jellegzetes röntgenárnyékra. A legtöbben sajnos csak a klinikai szakaszban fordulnak orvoshoz, amikor már tünetek és panaszok is jelentkeznek, és csökken az esély az áttétek kiküszöbölésére.

A ma használatos szűrések három pillérre épülnek:

- Az emlők önvizsgálata
Az emlők önvizsgálata lényegében fizikális vizsgálat, de azt feltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy ez önmagában nem szűrővizsgálat, a szakorvosi, esetleg mammográfiás vizsgálatot nem helyettesíti! Tény azonban, hogy az önvizsgálatot rendszeresen végzők között kevesebb előrehaladott rák fordul elő, mint az ezt elhanyagolók esetében. Az önvizsgálatot a menstruáció utáni napokban érdemes elvégezni egy jól megvilágított helyiségben, a tükör előtt. Az emlők alakját, nagyságát, a mellbimbók állapotát és az emlő bőrét szükséges áttekinteni leengedett és felemelt karral is. A tapintásos vizsgálat során ajánlatos három ujjal végigtapogatni a melleket, körkörös mozdulatokkal, a hónalj árkában is.  

- Szakorvosi tapintásos emlővizsgálat
A fizikális emlővizsgálatot szakorvos végzi, növelve ezzel a szűrővizsgálat eredményességét. Tudnunk kell azonban, hogy tapintásos vizsgálat ellenére a kicsi és ezért észrevétlenül maradt daganat az emlőben tovább növekedhet, ezért gyanú esetén feltétlenül szükséges a mammográfia vagy az ultrahangos diagnózis – még akkor is, ha semmi sem tapintható.

- Mammográfia
Az emlők lágyrészének röntgenvizsgálata (mammográfia) - kiegészítve az emlők fizikális vizsgálatával - képes kimutatni akár 5 mm átmérőjű korai rákot is. A 10 mm-nél nem nagyobb átmérőjű daganatos gócok mellett is lehetnek már helyi áttétek. Az ultrahangvizsgálatot a mammográfiás szűrést kiegészítő vizsgálatként alkalmazzák. Magyarországon és az Európai Unióban az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) ajánlásait fogadják el mértékadónak, mely szerint a mammográfia 45-65 év között, kétévenként indokolt. 2001 őszén indul el Magyarországon az a rákszűrő program, melynek keretében a 45 és 60 év közötti nők névre szóló értesítést kapnak a rákszűrés esedékességéről.

Ultrahangos szűréssel a korai felismeréséért

Mivel a mammográfiai szűrés hivatalosan 45 év felett indokolt, hasznos arról tudnunk, hogy az ultrahang-diagnosztika akkor is rendelkezésre áll, ha ez alatt a kor alatt vagyunk, ám veszélyeztetettnek érezzük magunkat. Feltétlenül ügyelnünk kell az egészségünkre, ha a családban fordult már elő emlődaganat, ha más típusú daganatos megbetegedésben már érintettek voltunk, ha egészségtelen életmódot folytatunk, elsősorban dohányzunk, illetve ha bármiféle gyanús jelet tapintunk vagy észlelünk a mellünkben.

- Az ultrahangos emlőszűrés során az emlők állományát és a hónaljárok képleteit monitorozzuk – beszél a vizsgálatról dr. Szabó Andrea. – Rendszerint daganatot, cisztákat, tályogokat keresünk, de a daganatos betegségek nyirokcsomó-áttétei is kimutathatók ultrahanggal. A vizsgálat során a páciens szabaddá tett mellkassal hanyatt fekszik az ágyon, és a bőrre felvitt zselés anyagon mozgatva a vizsgálófejet, az orvos képet alkot az emlő különböző területeiről. Az eljárás teljesen fájdalom- és kockázatmentes, amely nagyon pontos információt ad, és annyiszor ismételhető, ahányszor csak szükséges.  

Feltétlenül forduljon orvoshoz, ha az alábbi tüneteket tapasztalja magán:

  • az emlő alakja torzul
  • az emlő bőrén ismeretlen eredetű, nem gyógyuló seb jelentkezik
  • az emlő vagy a bimbó bőre behúzódik
  • a mellbimbó megduzzad, kipirosodik, viszket
  • az emlő véresen váladékozik
  • addig ismeretlen csomót tapint.

Forrás: www.orvostkeresek.hu

 



- év





csak fényképesek
album nézet

Belépés
Név:
Jelszó:
Katalógusok
Milyen helyszínt keresel?
Hétköznapi extra ajánlat
Hétköznapi extra ajánlat

7 500 Ft/fő/éj
Született feleségek csomag
Született feleségek csomag

24 900 Ft/fő/2 éjszaka
2010 Évköszöntő akció
2010 Évköszöntő akció

22 900 Ft/fő/2 ágyas szobában
Tavaszi hangulat Parádfürdőn
Tavaszi hangulat Parádfürdőn

9 000 Ft/fő/éjtől
Húsvét Hévízen
Húsvét Hévízen

58 500 Ft/fő/3 éj
Húsvét 2010
Húsvét 2010

44 900 Ft/fő/3 éj
Március 15. MenDan Thermal Hotel****
Március 15. MenDan Thermal Hotel****

41 990 Ft/fő/2 éjtől
Partnereink:
Nok Lapja Cafe wellness nőklapja esküvő Startlap Hírstart cosmopolitan.hu Storyonline
Add ezt az oldalt a Startlaphoz! Storyonline
Impresszum Felhasználási feltételekAdatvédelemMédiaajánlatSanoma BudapestElőfizetésÍrj nekünk!SúgóRSS RSS