A meddőség csendes tettese

A meddőség csendes tettese

A chlamydia fertőzés egyike a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegségeknek, mégis nehéz a felismerése, kezelése is. Ez utóbbi pedig különösen fontos lenne, hiszen a meddőség kialakulásának hátterében igen gyakran e néma kór szövődményei állnak.

Szendrei Judit írása
2007. 07. 06.



Már hazánkban is elérhető az az otthon végezhető teszt, amelynek segítségével könnyen, gyorsan, pontosan megállapítható az esetleges fertőzés.

Hazánk felnőtt lakosságának mintegy 10 százalékát érinti a chlamydia trachomatis nevű baktérium okozta fertőzöttség, ám az esetek nagy százalékában csendben lappang, s csupán évek múlva, a szövődmények megjelenésével sikerül rábukkanni a megbetegedések hátterében húzódó alattomos kórról.

Pedig a kezelése roppant egyszerű és hatékony lenne, ám a betegség felismerése már jóval összetettebb. E szexuális úton terjedő fertőzés ugyanis az esetek jelentős részében nem produkál látványos tüneteket. Hosszú időre beköltözik a szervezetbe, és gyulladásos panaszokat okoz férfiaknál, nőknél egyaránt, amely később mindkét nemnél meddőséghez is vezethet.

Fontos tudni, hogy a szokásos évenkénti nőgyógyászati szűrések nem terjednek ki a chlamydia vizsgálatára, azt a szakorvos csak alapos gyanú esetén, vagy a páciens kifejezett kérésére végzi el.

A leginkább veszélyeztetettek főként a fiatal felnőttek, a fogamzásgátló tablettát szedő nők, vagy azok, akik méhen belüli eszközt használnak fogamzásgátlás céljából. Természetesen, mint minden más szexuális úton terjedő betegségnél, itt is nagyobb a fertőződés esélye azoknak, akik az alkalmi kapcsolataik során nem használnak óvszert.


Esetleges tünetek
Ha hosszabb ideje tisztázatlan eredetű, visszatérő, krónikus alhasi fájdalmaid vannak, amelyet esetleg rendellenes, szürkésfehér folyás kísér, és a nőgyógyászati rutinvizsgálatok a tünetek ellenére mégsem mutatnak ki semmilyen kóros elváltozást, akkor érdemes gyanakodnod chlamydia fertőzésre. Szintén árulkodó jel lehet a tisztázatlan eredetű vérzés, illetve a gyakori gyulladásos panaszok. A fertőzés gyanúját feltétlenül osszd meg orvosoddal, aki el fogja végezni a szükséges ellenőrző vizsgálatot!

Vizsgálat otthon
A chlamydia tesztet néhány éve otthon is elvégezhetjük egy, a gyógyszertárakban kapható eszköz segítségével. Az eredmény, amelyet két héten belül eljuttatnak az érdeklődő számára, pontos és szakszerű, valamint igény szerint anonim módon is hozzáférhető.

Ha a vizsgálat pozitív eredménnyel zárul is, semmiképp se keseredj el! Gondolj arra: a nehezén már túl vagy, sikerült fülöncsípni a néma kórt, amelynek gyógyítása jóval egyszerűbb, mint a felismerése: az orvos által felírt antibiotikumos kúra örökre kiűzi szervezetéből.

Ha még többet szeretnél megtudni a betegségről és megelőzési módjairól, akkor keresd a www.chlamydia.hu  címen található információs weboldalt, amelyet a Szülészeti -Nőgyógyászati Prevenciós Társaság hozott létre a betegség mielőbbi felismerésének céljából!

 
Vásárolj olcsóbban!

Mosogatógépek

Mosogatógépek

akár 60 000 Ft-ért
Hajsütővasak

Hajsütővasak

akár 1 500 Ft-ért
DVD lejátszók

DVD lejátszók

akár 10 000 Ft-ért
Mobiltelefonok

Mobiltelefonok

akár 8 000 Ft-ért
Digitális fényképezők

Digitális fényképezők

akár 15 000 Ft-ért