Főoldal > MOZGÁS > Szobortestű fitneszbajnok: Magosi Zsombor

Szobortestű fitneszbajnok: Magosi Zsombor

edzésfehérjefitneszizommozgástáplálékkiegészítőtestépítés
0

Írta:

Az Arnold Schwarzenegger után elnevezett Arnold Classic versenyen dobogón állni minden fitnesz versenyző álma. Szeptember

Az Arnold Schwarzenegger után elnevezett Arnold Classic versenyen dobogón állni minden fitnesz versenyző álma. Szeptember végén Madridban ezúttal Magosi Zsombor álma vált valóra, aki a BioTechUSA szponzorált fitnesz versenyzőjeként Men’s Physique kategóriában bronzérmet szerzett. Zsombor látványos testfelépítésének titka a rendszeres mozgáson és szigorú étrenden alapuló életmódprogram felépítése és megtartása, melynek egyik legfontosabb láncszeme a minőségi fehérjebevitel.

Fizikum, kiállás, hitelesség, példamutatás. Ezek a célok motiválták Magosi Zsombort, a Készenléti Rendőrség kiképzőtisztjét, amikor sikeres kyokushin karate versenyzőként négy évvel ezelőtt sportágat váltott.
A kihívások embereként kíváncsi volt arra, hogy egy teljesen új területen mit tud még kihozni a testéből és bizonyítani, hogy van élet harminc felett is. Fitnesz versenyzői pályafutásában a 2014 piros betűs évnek számít, több érem került a gyűjteményébe, innen pedig egyenes út vezetett a nemzetközi megmérettetésig. Szeptember végén a Madridban megrendezett Arnold Classic Europe versenyen Men’s Physique kategóriában bronzérmes lett.

magosizsombor2.jpg ()Amikor a karatét fitneszre cserélte, Zsombor pontosan tisztában volt azzal, hogy a testépítés nagyon tudatos edzésen és étkezésen alapuló életmódot kíván majd meg tőle. A tónusos, kidolgozott izomzat eléréséhez azonban az edzés önmagában nem elegendő, a szervezetnek rengeteg minőségi fehérjére és szénhidrátra van szüksége. Az egykori testnevelő tanár célja a látványos izomzat, a harmonikus testkép megtartása, ezért esett a választása a BioTechUSA megújult összetételű, kifejezetten edzés utáni fogyasztásra összeállított fehérje készítményére, a Protein Express-re. A megújult Protein Express egy alacsony zsírtartalmú termék, amely 60% tejsavó fehérje, 24% lassan felszívódó szénhidrát, valamint hozzáadott glutamin és BCAA, illetve rost egyedi kombinációja. „Ajánlható mindenkinek, aki finom és mégis hasznos kalóriákat tartalmazó készítménnyel szeretné edzés után feltölteni szervezetének energiaközpontjait, felesleges kalória felhalmozása nélkül. Új energiát adhat a megfáradt izmoknak, emellett biztosítja az utánpótlást az izomfejlődéshez és a regenerálódáshoz. Hatékony támogatást nyújt küzdősportok, funkcionális edzések, vagy konditermi edzések után is.” A Protein Express az embert próbáló felkészülési időszakban különösen jól jön, amikor a versenyzők a szénhidrátot drasztikusan megvonják maguktól. „Remek energiaforrásként szolgál a szénhidrátszegény napokon és hozzájárul az immunrendszerem megfelelő működéséhez. Háromféle ízben kapható, nekem a csokis a kedvencem, mivel elég édesszájú vagyok. Kilengeni persze csak felkészülési időszakon kívül szoktam. Ha versenyre készülök, ilyesmi nem fér bele, akkor nagyon eltökélt vagyok.”

A rendőrség és a versenyzés mellett Zsombor fitnesz edzőként segít azoknak, akik hozzá hasonló látványos izomzatra szeretnének szert tenni, szívesen osztja meg velük jó felépítésének titkát. Eredményei minden újrakezdő számára inspirálóak lehetnek, csakúgy, mint mottója az Arnold Classic óta: Fényesebb az aranynál a bronz.

Interjú Magosi Zsomborral

magosizsombor3.jpg ()Mióta sportolsz?
Gyakorlatilag amióta az eszemet tudom, már általános iskolában jeleskedtem a sportversenyeken. A küzdősportok vonzottak a legjobban, kezdetben dzsúdóztam, 15 éves koromtól pedig versenyszerűen kyokushin karatéztam. Ebben a sportágban szép eredményeket értem el, első helyezett lettem a 2006-os sidney világkupán és szintén aranyérmes a 2009-ben Olaszországban megrendezett Európa-bajnokságon. Tíz éves válogatottságom alatt hat magyar bajnoki címet sikerült begyűjtenem.

Hogy jött a karatéból a fitnesz?
Négy évvel ezelőtt, 30 éves koromban váltottam. Igazából logikusan következett az egyikből a másik. A kyokushin karate az „erő karatéja”, így rengeteg erő- és állóképességi gyakorlatot végeztünk, illetve súlyzós edzéseink is voltak. Szerettem volna kipróbálni, hogy harmincasként mit tudok kihozni még a testemből, így jött a testépítés. A sportágon belül először a saját súlyos gyakorlatokra épülő Athletic Fitness kategóriában próbáltam ki magam, mivel a saját súlyom menedzselésében, tolózkodásban, húzódzkodásban mindig is jó voltam. Később átváltottam a manapság leginkább népszerű Men’s Physique férfi fitnesz modell kategóriára.

Amikor nem versenyzel, mivel foglalkozol?
A sport nemcsak a magánéletemet, de a munkámat is maximálisan átjárja. Már izgő-mozgó kisiskolásként eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, testnevelés tanár leszek. Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán végeztem, és évekig tanítottam. Először általános iskolában, később pedig rendészeti szakközépiskolában. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy testnevelő tanárból rendőrré képzem át magam. Jelenleg főhadnagyi rangban, kiképzőtisztként dolgozom a Készenléti Rendőrségnél. Önvédelmi képzéseket tartok, mellette pedig fizikai alkalmassági vizsgákat a kollégáknak, illetve az új belépőknek.

Fitneszversenyzőként milyen eredményeket tudtál elérni?
Idén harmadik alkalommal indultam a BioTechUSA által rendezett Beach Body versenyen. Athletic Fitness és Men’s Physique kategóriákban versenyeztem, és mindkettőt meg is nyertem a saját kategóriámban (+178 cm). Tavasszal 3. helyezett lettem a Fitbalance Európa-kupán, tavaly pedig aranyérmes megint csak két kategóriában az IFBB Balaton Sound Open versenyen.

Mindezek után pedig szeptember végén elindultál a versenyek versenyén, az Arnold Classic-on.
Mindenképpen szerettem volna nemzetközi porondon is megmutatni magam, mivel tisztában vagyok azzal, hogy koromból adódóan a versenyzési lehetőségeim már korlátozottak. Madridban Men’s Physique kategóriában léptem színpadra, ebben a kategóriában körülbelül 100 induló volt. Én a +184 cm kategóriában versenyeztem, itt rajtam kívül 15 élvonalbeli, komolyan felkészült versenyzővel álltam szemben. Habár általában nem dagadok az önbizalomtól, most mégis felkészültnek, magabiztosnak éreztem magam. Azt gondoltam reálisnak, hogy az első hatban fogok tudni végezni. A bronzérem meglepetés volt, számomra fényesebben csillog minden aranynál.

Mik a következő célok, versenyek?
Még nincsen meg a következő verseny a fejemben, hiszen még csak most regenerálódom egy szép, de bizony nagyon megerőltető verseny után. A rendőrségi munka és a versenyzés mellett személyi edzőként is tevékenykedem. Táplálkozás és mozgás terén rengeteg tudásra tettem szert a sportolói pályafutásom alatt. Mivel eredendően tanár vagyok, így ezt a tudást szívesen adom tovább a tanítványaimnak, ez a hosszú távú célom.

magosizsombor4.jpg ()Jelenleg a BioTechUSA szponzorált versenyzője vagy. Hogyan jött a kapcsolat?
A BioTechUSA képviselőivel egy versenyen találkoztam, ennek kapcsán kezdtünk el beszélgetni a szponzorációról. Nagyon örültem a felkérésnek, mivel pár éve már magam is a termékek rendszeres és elégedett fogyasztója vagyok. Ennek az együttműködésnek köszönhetem azt is, hogy indulhattam az Arnold Classicon, ahol életre szóló élményekkel gazdagodtam.

Te vagy a BioTechUSA novemberi kampányarca. Mik a tapasztalataid a megújult Protein Express-szel kapcsolatban?
Testépítőként értelemszerűen régóta fogyasztok fehérjét, jelenleg már nem az izomépítés, hanem a felépített izomtömeg megtartása a célom. A megújult Protein Express egy alacsony zsírtartalmú edzés utáni formula, amely 60% tejsavó fehérje, 24% lassan felszívódó szénhidrát, valamint hozzáadott glutamin és BCAA, illetve rost egyedi kombinációja. Ajánlható mindenkinek, aki finom és mégis hasznos kalóriákat tartalmazó készítménnyel szeretné edzés után feltölteni szervezetének energiaközpontjait, felesleges kalória felhalmozása nélkül. Leginkább azt szeretem benne, hogy elérhető áron minden igényemet kielégíti. Emellett remek energiaforrásként szolgál a szénhidrátszegény napokon és hozzájárul az immunrendszerem megfelelő működéséhez. Bármikor fogyasztható, gyorsan és jól oldódik, nem ragad a shaker aljába. Háromféle ízben kapható, nekem a csokis a kedvencem, mivel elég édesszájú vagyok. Kilengeni persze csak felkészülési időszakon kívül szoktam. Ha versenyre készülök, ilyesmi nem fér bele, akkor nagyon eltökélt vagyok.

A fehérjén kívül milyen BioTechUSA termékeket fogyasztasz még?
A mindennapokban glutamint, aminosavat, BCAA-t, Thermo Drine-t és persze vitaminokat. Jelenleg a One-A-Day multivitamint szedem, amitől érezhetően jobb a közérzetem. Ilyen pörgés mellett nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg legyek, ez egyszerűen nem fér bele az időmbe. Szezonon kívül kreatint is használok, felkészülési időszakban pedig L-Carnitine-nel turbózom fel az edzéseket.

Az optimális étrend összeállítását illetően kellett-e segítséget kérned?
Nem, ezt a versenyzéssel töltött évek tapasztalata alapján magam alakítottam ki, a cukor és a fehérliszt mellőzésével. Délelőtt 1-1,5 kg gyümölcsöt eszem, ebben mindig van banán, alma és idénygyümölcsök. Az ebédem csirke rizzsel, bashmati vagy jázminrizst fogyasztok. Hogy ne legyen annyira monoton, váltogatom a csirkés és a halas napok számát. Az uzsonnám nyers zöldség, a vacsora pedig párolt zöldség hallal vagy tojásrántotta fehérjéből. A főzésben szerencsére segít a párom, ő is tisztán étkezik, nála az egészségmegőrzés a cél.

proteinexpressjo.jpg ()Beszéljünk a versenydiétáról, ami a fitneszben igencsak spártai dolog.
Igen, ez valóban embert próbáló időszak. A verseny előtt hat héttel indul a diéta, napi 3-400 gramm szénhidráttal és napi 1 kg hússal. A szénhidrát hetente csökken 100 grammal, míg el nem fogy teljesen. Az utolsó két hétben már csak zöldség és hús van, illetve napi 8-10 liter víz, amit folyamatosan vonok el magamtól. Két nappal a verseny előtt már csak fél liter engedélyezett, a verseny napján pedig összesen 1-2 deci, ettől lesznek az izmaink olyan definiáltak. Egy ilyen versenydiéta alatt 20 kg szokott lemenni. A verseny után fokozatosan, óvatosan szabad csak visszatérni a normális étkezéshez.

Mindezek mellett van szabadidőd?
Nem túl sok, de azt is igyekszem sportolással tölteni. Imádom a labdajátékokat, a motorozást, a kerékpározást, az egyik legnagyobb szenvedélyem a snowboard. Erdész-vadász családban nőttem fel, így magammal hoztam a természet szeretetét. A mai napig szeretek túrázni, ez mindig nagyon kikapcsol. A vadászpuskák távcsöve helyett azonban csak a fényképezők objektívén keresztül szeretem nézni az állatokat.

Forrás: BioTechUSA


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X