Főoldal > MOZGÁS > Erősítsd a harmadik szem csakrádat!

Erősítsd a harmadik szem csakrádat!

harmadik szem csakrajóga
0

Írta:

Aki túl racionálisan gondolkodik, jobban hallgat majd megérzéseire, aki pedig túlzott vakhittel él, és nem néz a dolgok mögé, tisztábban látó, tárgyilagosabb lehet, ha figyelmet fordít hatodik csakrájának, vagyis a harmadik szem csakrának a harmonizálására. Megfelelő működése esetén ugyanis ez az energiaközpont a logikus gondolkodás és a tiszta megismerés képességével, életfeladatunk felismerésének lehetőségével ajándékoz meg. […]

Aki túl racionálisan gondolkodik, jobban hallgat majd megérzéseire, aki pedig túlzott vakhittel él, és nem néz a dolgok mögé, tisztábban látó, tárgyilagosabb lehet, ha figyelmet fordít hatodik csakrájának, vagyis a harmadik szem csakrának a harmonizálására. Megfelelő működése esetén ugyanis ez az energiaközpont a logikus gondolkodás és a tiszta megismerés képességével, életfeladatunk felismerésének lehetőségével ajándékoz meg.

Harmadik szem csakra

Helye: a homlok közepén
Színe: sötétkék
Köve: lápis-lazuli, ametiszt, zafír
Illata: jázmin, menta
Hozzá tartozó szervek: kisagy, központi idegrendszer, hipofízis (agyalapi mirigy)
Ezért felelős: logika, gondolkodás, értelem, tudás, bölcsesség, emlékezés

Erősítő, gyógyító gondolatok:

  • Hiszek a megérzéseimben.
  • Elismerem a magam és mások értékeit.
  • Megértem az összefüggéseket.

0012163_1.jpg ()

1. Tökéletes ülés, a lelki elmélyülés póza – Sziddhászana

Ülő helyzetben húzd a bal sarkad a gátadhoz. Hajlítsd be a jobb térdedet is, és tedd a jobb bokádat az alul lévő bal bokádra. A felül lévő talpad helyezd a combod és a vádlid közé. A tenyeredet felfelé fordítva lazán helyezd a két térdedre. Egyenes háttal ülj, lélegezz lassan. Figyeld a saját légzésed, minden egyéb gondolatot engedj el. Tartsd 10-60 másodpercig, majd cserélj lábtartást.
Gyógyító hatása:
Testi-lelki stabilitást eredményez, oldja a boka, a térd és a csípő merevségét. Javítja a hasi szervek vérkeringését.

0012163_2.jpg ()

2. Hős tartás II. változat – Virabhadrászana

Állj széles terpeszbe, karjaidat emeld oldalsó középtartásba. Fordítsd a jobb lábfejedet 90 fokkal, a bal lábfejedet körülbelül 45 fokkal jobbra. Közben a csípőd ne forduljon el, maradjon a kiinduló helyzetben. Hajlítsd a jobb térded, és engedd lefelé a csípőd. Törekedj arra, hogy a combod párhuzamos legyen a talajjal. A karjaiddal nyújtózz oldalra, a törzseddel és a nyakaddal pedig felfelé. Tekintetedet fordítsd a hajlított térd irányába, a kinyújtott karod felett nézz a távolba. Koncentrálj egy közeli célodra, gondold röviden végig, milyen lépéseket fogsz tenni az eléréséért. Tartsd ki a pózt 5-30 másodpercig, majd emelkedj vissza kiinduló helyzetbe, és végezd el a gyakorlatot a másik irányba is.
Gyógyító hatása:
Rugalmassá és erősebbé teszi a hátat, lábakat, megszünteti a láb görcseit. Javítja az emésztést. Növeli a koncentrációs készséget, tudatosabbá tesz a mindennapi életben.

3. Négykézlábtartás háttal – Furvottászana

0012163_3.jpg ()

Ülj a talajra, hajlítsd be a térdeidet, a talpaidat magadhoz közel húzva, kis terpeszben támaszd a talajra. A tenyereddel támaszkodj meg a csípőd mögött, és belégzésre emeld el a csípődet a talajtól. Érezd, ahogy dolgoznak a hasizmaid, a farizmod és a hátizmaid, hogy a törzsedet vízszintesen tartsák. Hajtsd hátra a fejed, és irányítsd a figyelmed a homlokod közepére. Tartsd ki a pózt 5-30 másodpercig.
Gyógyító hatása:
Erősíti a törzs izomzatát, valamint a kar-, láb- és farizmokat. Segíti a koncentrációt és a tiszta gondolkodást. Korrigálja a görnyedt testtartást, jót tesz az emésztésnek.

0012163_4.jpg ()

4. Terpeszülésben előrehajlás – Upavista khónászana

Helyezkedj el a talajon terpeszülésben, nyújtsd a két karod oldalra. Kilégzésre hajolj előre. Lélegezz könnyedén, képzeld el, hogy a homlokod közepén keresztül szívod be a levegőt, és hátul ugyanebben a magasságban fújod ki. Időnként próbálj egyre mélyebbre hajolni, engedd fokozatosan előrébb a törzsedet. Tartsd ki a pózt 10-60 másodpercig, belégzésre emelkedj lassan vissza.
Gyógyító hatása:
A csakrára való koncentrálás és az átlélegeztetés kitisztítja az energiaközpontot, erősíti annak működését. Megalapozza a nemi szervek egészségét, helyreállítja a rendszertelen menstruációt. Nyújtja a lábat és a hátat, pihenteti a szívet. Frissíti az arcbőrt.

                       A gyakorlatokat Füzessy Balázs aerobikprezenter mutatta be.

Ha szeretnél még többet megtudni a témáról, lapozd fel a Wellness magazin júliusi számát!

Aranyfény-légzés
Ülj egyenes háttal, hunyd le a szemed, figyeld a légzésed. Kezdd el lassítani, megnyújtani a légzés hosszát. Tudatosítsd, hogy belégzéskor arany fényt lélegzel be a fejed tetején, ez átfényesíti a fejed, megtisztítja a gondolataidat, majd elöl, a homlokcsakrádon keresztül távozik. Elviszi minden felesleges aggodalmad, félelmed. Végezd a fény-légzést 3-10 percig, majd lassan nyisd ki a szemed. A gyakorlat segít pozitív irányba mozdítani a rosszul rögzült gondolatokat, hiedelmeket.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X