Főoldal > PSZICHÉ > Külföldi karrier? – Pro és kontra

Külföldi karrier? – Pro és kontra

0

Írta:

Vannak, akik az egyetemi éveik alatt, mások pályakezdőként, megint mások már jó néhány év tapasztalattal a hátuk mögött játszadoznak el a gondolattal, hogy egy idegen országban próbálnak szerencsét. A kaland, a lehetőségek, a megmérettetés csábító, de itthon hagyni mindent és nekivágni az ismeretlennek ijesztő is ugyanakkor. Nem akarunk rábeszélni senkit semmire, de segítünk a filozofálásban, […]

Vannak, akik az egyetemi éveik alatt, mások pályakezdőként, megint mások már jó néhány év tapasztalattal a hátuk mögött játszadoznak el a gondolattal, hogy egy idegen országban próbálnak szerencsét. A kaland, a lehetőségek, a megmérettetés csábító, de itthon hagyni mindent és nekivágni az ismeretlennek ijesztő is ugyanakkor. Nem akarunk rábeszélni senkit semmire, de segítünk a filozofálásban, és felsorakoztatunk néhány szempontot, amit mindenképpen mérlegelned kell, mielőtt eldöntenéd, hol folytatod karriered építgetését.

kulfold2.jpg ()Vár egy szép, új világ?

Sokan évekig álmodoznak arról, hogy hosszabb vagy rövidebb időre külföldre költöznek, de a végső elhatározást mindig halogatják. Pedig a külföldi munkatapasztalat nem csak az önéletrajzban mutat jól! Megismerni egy egészen más kultúrát és beilleszkedni abba, elfogadni egy számunkra addig ismeretlen mentalitást, és megtalálni a közös hangot az azt képviselő emberekkel: ez nem csak professzionális ismereteinket fejleszti, de jellemünket is csiszolja.

Sokan, akik több ország lakói is voltak már életük során, toleránsabban viselkednek, és a látókörük is szélesebb, hiszen többféle világnézetet is volt alkalmuk elsajátítani. Ezáltal fejlettebb lesz a problémamegoldó-képességük, rugalmasabbá válnak, és nyitottabbak lesznek az új módszerekre.

Szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki itthoni életének anyagi biztonságát a külföldön megkeresett fizetéséből alapozta meg. Való igaz, hogy a kemény munkát a legtöbb országban jobban megfizetik, mint hazánkban, de a pénz nem minden. A külföldön töltött években sokan inkább a kalandot, az ismeretségeket, vagy egészen egyszerűen a bulit keresik. Tény, hogy ez egy olyan tapasztalat, amit még az unokáidnak is mesélni fogsz.

Ha érik benned az elhatározás, és már csak a félelmedet kéne legyőznöd, képzeld el magad, amit nyolcvan évesen visszatekintesz az életedre és a lehetőségeidre: nem bánnád, hogy elszalasztottad?

Nem fenékig tejfel!

Aggodalmaink és félelmeink miatt kihagyni életünk egyik legnagyobb kalandját legalább akkora butaság, mint felkészületlenül és hiú ábrándokat kergetve vágni neki a messzeségnek.

Először is: bárki bármit mond, nyelvismeretre igenis szükség van. Lehet, hogy a munka végzéséhez nem feltétlenül, de ahhoz, hogy ne tudjanak becsapni, ne keveredj bajba, és ha szükséges, bármikor, a lehető legrövidebb időn belül segítséget kaphass és hazautazhass, a minimális nyelvismeret elengedhetetlen.

Az igaz, hogy külföldön jobbak a fizetések, de többnyire a megélhetés is drágább, a pénzt pedig ott sem adják ingyen, hanem nagyon keményen meg kell dolgozni érte. Sok pályakezdő diplomás követi el a hibát, hogy a kaland kedvéért akkor is kiutazik, ha csak olyan munkát kap, ami illeszkedik a végzettségéhez. Ez egy darabig talán nem tűnik nagy problémának, de képzeld el azt a 30 éves mérnököt, aki itthon úgy próbál elhelyezkedni, hogy nincs más tapasztalata, mint a sörcsapolás.

Világot látni csodálatos élmény, de mérlegeld, hogy képes leszel-e élni a helyzet kínálta lehetőségekkel.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X