Táplálkozás és diéta

A rostok szerepe a vastag- és végbélrák megelőzésében

Gyakran hallhatsz bizonyos tápanyagok és ételkészítési, tartósítási módszerek vélt vagy valós rákkeltő, illetve -megelőző hatásáról. Dietetikus szakértőnk segítségével ezúttal annak jártunk utána, miként és mennyiben védhet a rostdúsabb táplálkozás bizonyos rákos megbetegedések kialakulásától.

Tihanyi András dietetikus szakértőnk írása
2008. 07. 29.



A daganatok és hátterük
A daganat a szervezet normálistól eltérő működésű sejtjeiből képződő szövetszaporulatot jelent, amely lehet jóindulatú, illetve rosszindulatú, azaz rákos elváltozás is. Táplálkozásunk a kutatások szerint szerepet játszhat bizonyos rákos daganatok kialakulásában, ám ez a szerep nem kizárólagos, a főbb okok ismeretében pedig ennek kockázata szerencsére jelentősen csökkenthető!

Jótékony rostok? Rostok vélt és valós szerepe a rákmegelőzésben
Roston a táplálék emésztőenzimeinknek ellenálló részét, elsősorban a cellulózt, hemicellulózt, pektint és lignint értjük. A táplálékainknak ezen részét nem tudjuk megemészteni, tehát mintegy „feldolgozatlanul” haladnak át az emésztőrendszerünkön. Rostszükségletünk felnőttek esetében körülbelül napi 25-40 g (ezt az értéket ritkán szokták egyénre szabottan megadni).
A rostok daganatos betegségekkel szembeni védőhatását sok kutatás támasztja alá, ám az utóbbi években ezt egyre kevesebb vizsgálat igazolta meggyőzően. A rostok más előnyeinek kérdésében (székrekedés kezelése, rákmegelőzés stb.) is megosztottak a szakemberek és a szakirodalom – bár erről Magyarországon még alig hallhatunk.
A kérdés még ennél is komplexebb, ha arra keressük a választ, hogy vajon hat-e a daganatos betegségekkel szemben, és hogy mi áll ennek a védő hatásnak a hátterében.

Rostok szerepe a vastag- és végbélrák kialakulásában

A rostok lehetséges pozitív hatásai:

  • Feltételezik, hogy az emésztésnek ellenálló különböző rostok és szénhidrátok a vastagbélben mikrobák által lebontásra kerülhetnek, miközben olyan rövid szénláncú zsírsavak képződnek, melyek gátolják a sejtosztódást, ezzel pedig bizonyos daganatok növekedését is akadályozhatják.
  • A rostban gazdagabb étrend a bélflórát is megváltoztatja, a rostok ugyanis részben prebiotikumként elősegíthetik "jó" mikrobák szaporodását, amelyek védhetnek bizonyos rákkeltő anyagok bélben történő kialakulása ellen.
  • A kielégítő rostbevitel mérsékelhet olyan hormonszinteket is, melyek emelkedett értéke összefüggésbe hozható a vastagbéldaganatok gyakoribb kialakulásával.
  • A béltartalom feltételezett gyorsabb áthaladása is mérsékelheti a kóros folyamatok előidézésére képes káros anyagok létrejöttét és felszívódását.
  • A rostdús élelmiszerek ezen túlmenően antioxidáns hatású anyagokban, és különböző vitaminokban, ásványi anyagokban is gazdagabbak lehetnek, mint az ezekben szegény élelmiszerek.
  • A kielégítő rostfogyasztás segíthet megőrizni szervezetünk egészségét, így akár az elhízás, súlyfelesleg létrejöttében is akadály lehet!

Tudnod kell, hogy a kielégítő rostfogyasztás nem jelent garanciát arra, hogy nem alakul ki bélrendszeredben semmilyen daganatos elváltozás, így huzamosabb székrekedés vagy hasmenés, véres széklet megjelenése esetén mielőbb keresd fel orvosodat-dietetikusodat az állapot megszüntetése és az okok kiderítése érdekében!
A rostok túlzott mértékű fogyasztása ronthatja egyes tápanyagok felszívódását és a szakemberek körében is elterjedt vélekedéssel ellentétben, sok esetben kifejezetten ronthatja a székrekedéses panaszokat, ezért ajánlott rostkészítmények használata helyett egyszerűen egészséges táplálkozással, friss zöldségek, gyümölcsök és gabonából készült ételek napi többszöri fogyasztásával „letudnod” a rostkérdést.

PRÓBÁLD KI INGYENES ONLINE JÁTÉKAINKAT!
Vásárolj olcsóbban!
Digitális mérlegek

Digitális mérlegek

Már 2233 Ft-tól
Edzőgépek otthonra

Edzőgépek otthonra

Már 9900 Ft-tól
Fitness eszközök

Fitness eszközök

Már 190 Ft-tól
Masszírozógépek

Masszírozógépek

Már 2590 Ft-tól
Vízszűrők

Vízszűrők

Már 1190 Ft-tól
Olja
Robert Yugovich
Online ár:
1490 Ft

Eredeti ár: 1490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv