Főoldal > EGÉSZSÉG > 10 forró szexpozíció a jobb orgazmusért

10 forró szexpozíció a jobb orgazmusért

orgazmusszexszexualitás
0

Írta:

1. Ölben ülveEkkor a pár egyik tagja a másik ölében, vele szemben ül, így a fizikai kontaktus mellett a szemkontaktus is tovább fokozza az izgalmakat. Azért is kedvelt ez a póz, mert egyik fél számára sem túl megerőltető, nem görcsöl be sem a vádli, sem a váll. A hosszúra nyúlt ágytúra során, a nagy bevetés […]

1. Ölben ülve
Ekkor a pár egyik tagja a másik ölében, vele szemben ül, így a fizikai kontaktus mellett a szemkontaktus is tovább fokozza az izgalmakat. Azért is kedvelt ez a póz, mert egyik fél számára sem túl megerőltető, nem görcsöl be sem a vádli, sem a váll. A hosszúra nyúlt ágytúra során, a nagy bevetés előtti, átmeneti, pihenő pozíciónak is kitűnő.

2. Oldalt fekve 
Egy kis fantáziával megannyi változatban kipróbálható (fejjel egy irányba, fejjel ellentétes irányba, egymással szemben, a másik háta mögött), talán pont ezért olyan kedvelt. Nagyon közeli kontaktusba kerülhetsz a partnereddel, és nem kell olimpiai sportolónak sem lenned ahhoz, hogy bírd szusszal.

3. Háttal lovagolva
A csúcspozitúrák között szerepel a lovaglás – háttal a párodnak. A férfiak imádják a kerek, ritmusosan mozgó popsi látványát, te pedig igazi uralkodó pózba kerülve szabályozhatod a ritmust, a lendületet, a sebességet. További szexuális játékokkal tovább fokozható az izgalom.

4. Hátulról-fekve
A kutyapóz kúszó változata, előrehaladó mozgás nélkül, amely különösen a nők számára lehet kielégítő variáns. Nemcsak azért jó ez a póz, mert kényelmesen, hason fekve élvezheted a párod mozgását, de azzal hogy szabad kezet kapsz a partneredtől, megduplázhatod az élvezeteket.

5. Kutyapóz
A szexpózok egyik klasszikusa: a nő négykézláb térdel, a férfi pedig a háta mögött állva juttatja gyönyörhöz a nőt. Kétségtelenül a férfiak számára ez az egyik legkedveltebb pozitúra. A nők nagy része szereti, míg az erősebbik nemnek kissé megerőltető – ezért csak mértékkel próbálkozzatok!

0017361_1.jpg ()

6. Lovagló póz
Ez az a pozitúra, amelyben a domináns nők lelkileg a legjobban érzik magukat, hiszen nemcsak a partner, hanem a saját testük felett is uralkodhatnak, és annyira engedik szabadon a gyeplőt, amennyire az szükséges.

7. Kanálpóz
A legtöbben ezt a pózt a legvisszafogottabb, legérzékenyebb változatnak tartják a repertoáron belül, mégis nagy népszerűségnek örvend. A nagy gyöngédségben a pár igazán közel kerül egymáshoz. Elsősorban a nők azok, akik romantikusnak tartják ezt a pozitúrát. Ha eddig azt hitted, így csak unalmas lehet a szex, próbáld ki ezt a pózt, amint lehet!

8. 69-es póz
Az orális szex klasszikusa sem hagyható ki a legnépszerűbb pózok közül! Bár a 69 látszólag valóban izgató, az izgalom falrengető mértéke kétséges. Bár mindkét partner hozzájut az élvezetek forrásához, leromboljuk a mítoszt: nehéz egyszerre kielégíteni és kielégítettnek lenni.

9. Misszionárius póz
Megadom magam, ne kímélj! Talán ez is lehetne a mottója a kevés fantáziát igénylő pozíciónak, amely minden negatív megbélyegzés ellenére is a legkedveltebbek között szerepel. Az okok egyszerűek: mindenki képes így szexelni, nem kellenek hozzá különösebb adottságok, minden zavaró tényezőtől mentesen megcsókolhatod a partnered, vagy pajzán szavakat suttoghatsz a fülébe. Valljuk be, ezeket nem teheted meg erőlködés nélkül minden pozitúra közben.

10. Szex állva
Ez a póz már nem mindenki számára kényelmes, a kisebb termetű nők számára például kifejezetten kényelmetlen lehet. Ugyanakkor ez a pozíció magában hordozza azt a spontán vadságot, vérforraló vágyat, és tagadhatatlanul felpezsdíti a szerelmi életet.

Képek forrása: Profimédia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X