Bemutatkozás
A test és az életmód alakításának lehetőségei tizenéves korom óta érdekelnek, amikor kiderült, tehetséges vagyok ugyan a táncban, de nincs hozzá elég jó alkatom. Érettségi után Svájcban bébiszitterkedtem, itt kezdtem el bújni az életmódmagazinokat, futottam a meseszép környéken és aerobikra jártam a helyi tornacsarnokba. Mindez kevésnek bizonyult, ugyanis 10 kilóval gyarapodtam a kint töltött hónapok alatt. Arra csak évek múlva jöttem rá, miért nem volt elegendő a mozgás és az akarat: a honvágy az evésbe (különösen csoki evésbe) hajszolt. Ekkor döntöttem úgy, szeretnék másoknak is segíteni a vágyott alak elérésében.
Eleinte otthon tornáztam, majd már végzett aerobik edzőként tartottam órákat. Újságíróként több magazinban vezettem életmód rovatot, 6 évvel ezelőtt pedig a Wellness magazin szerkesztője lettem, ahol a táplálkozás, mozgás és lélek rovatokat töltöttem meg tartalommal. A lehetőségek megismerése sokat segített mai szemléletem kialakításában. Időközben személyi edzői és pilates oktatói képesítést szereztem. Részt vettem fogyókúra versenyek szervezésében, melyek ideje alatt egyfajta lelki mentorként tevékenykedtem a versenyzők mellett. Végül ezen tanulmányaimhoz, tapasztalataimhoz társult a coaching, amely ragyogó segítséget kínál ahhoz, hogy megváltoztassuk szemléletünket az életvitelünkkel kapcsolatban.
A sikeres életmódváltás hozzájárul az önbizalom növekedéshez, az énkép jelentős javulásához, egy egészségesebb, tudatosabb, sikeresebb életvezetéshez, és nem utolsó sorban a testi-lelki harmónia megteremtéséhez. Ne feledd, a tested a tiéd, rajtad áll, mit teszel vele!
Szeretettel ajánlom figyelmedbe a Wellness Cafe-n induló sorozataimat akár kismama, akár változni vágyó, tettre kész nő vagy!