Szakértők

 
 
Dr. Kohári György

Dr. Kohári György

traumatológus, pszichoterapeuta

 
 

Bemutatkozás

Orvos vagyok és pszichoterapeuta.

Küldetésemnek tekintem, hogy segítsek a szenvedő embereken, hogy boldogok lehessenek, és teljes életet éljenek, ezért lettem orvos, majd pszichoterapeuta.

Pályám kezdetén inkább a jól megragadható, szemmel, vagy vizsgáló módszerekkel "jól látható" problémák kezelésében hittem (az egyetemen is jobbára erre oktattak). Pécsett a Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinikán dolgoztam. Gyógyítottam, boka, térd, csukló, könyökrándulásokat, szalagszakadásokat, ficamokat, töréseket.
A traumatológia nagyon inspiráló, mert napról napra nyújt sikerélményt az orvosnak. Nagyon sok beteget tudtam meggyógyítani. Klinikai tapasztalataim során fokozatosan rádöbbentem, hogy bizonyos betegeken így nem lehet segíteni. Voltak sajnos olyanok is, akik nehezebben, vagy egyáltalán nem mutatták a gyógyulás jeleit. Mi lehet ennek az oka? -tettem fel magamban a kérdést pár hónapos orvosként. Figyelni kezdtem a kollégáimat és láttam, hogy nem mindig annak a betegei gyógyultak a legjobban, aki a legszebben operált, aki szakmailag a legjobb volt, hanem inkább annak, aki tudott pár jó szót szólni a betegéhez, aki partnernek tekintette és „emberszámba” vette. Ekkor kezdett érdekelni az emberi lelki működés. Kezdetben az is érthetetlen volt számomra, hogy két azonos betegségben szenvedő, azonos állapotú, stádiumú, beteg közül, miért rosszabb az egyik állapota, miért nagyobbak a fájdalmai. Ma már tudom, hogy az első kiegyensúlyozott volt lelkileg, míg a másodiknak sok személyes és családi gondja volt.

Így kezdtem el foglalkozni a pszichoterápiával.

Egy új világ tárult ki előttem! Megláttam, a lelki gondok miatt szenvedőket. Megtanultam, és begyakoroltam, hogyan lehet rajtuk hatásosan segíteni. Kiváló tanáraim voltak a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján, illetve az OPNI Klinikai Pszichológiai Tanszékén (Tringer professzor, Perczel Dóra, Tölgyes Tamás), akiknek ezúton is köszönettel tartozom. Magánrendelést indítottam, ahol most mind a testi, mind a lelki bajokkal hozzám fordulókon tudok segíteni.

Napjaim izgalmasan telnek. Igyekszem minél több emberrel kapcsolatba kerülni, beszélgetni velük, és ahogy beszélgetek, érzem, hogy egyre nagyobb a száma azoknak, akiknek van valamilyen lelki problémája. Néhányuk "mindössze" nem tud aludni, míg mások szoronganak a kapcsolataik, a munkájuk, az életük, a jövőjük miatt. Egyesek a megoldást az izolálódásban látják. Jön az alkohol a drog, a játékszenvedély, az internet (!). Mások nem látják meg a szépséget, az értelmet az életükben, csak a rosszat, a negatívat veszik észre, és mindent eszerint magyaráznak. Ismét másoknak az étkezéssel vannak problémáik, falnak, hánytatják magukat, elhíznak, kórosan lefogynak. Szükségük van segítségre. Néhányan meg is teszik, hogy szakemberhez fordulnak, míg mások eltévednek saját lelkük dzsungelében, és évekig-évtizedekig nem találnak ki.

Emberek vagyunk, keressük a boldogságot, ami olyan, mint a tavasz érkezése. Rögtön megérzi mindenki, amikor a nap meleg sugarai rásütnek az arcára, és energiával töltik fel testét, lelkét. Szeretnénk ilyenkor megállítani az időt, és csak állni arccal a nap felé fordulva örökké!

Boldog, vidám, félelemmentes, egész életet kívánok mindenkinek!


 
Akciós ajánlatok Hirdetés