Aktuális

Fürdők Éjszakája negyedszer – november 19-én!

Fürdők Éjszakája negyedszer – november 19-én!

Látogass el te is a gyógyfürdők éjszakájára!

Wellness Cafe
2011. 11. 07.



A Fürdők Éjszakája rendezvénysorozat legújabb állomása november 19-én (szombaton) kerül megrendezésre. A Budapest egyik legkedveltebb buli szervező csapataként ismert 4 BRO a novemberi és a jövő februári Fürdők Éjszakája során is egyedülálló programot ígér az éjszakai fürdőzést kedvelőknek. 

A Fürdők Éjszakája kuriózumnak számít az éjszakai rendezvények terén, hiszen a helyszínéül több száz éves hagyományokkal bíró gyógyfürdők szolgálnak. Az idei rendezvény alatt a főváros öt gyógyfürdője, a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Király és a Lukács 22 órától másnap hajnali 3-ig látogatható, a változatos programokkal pedig az adott gyógyfürdőhöz illeszkedően széles rétegek elérésére törekszenek a szervezők. A Széchenyiben a BURN party-ján, a Rudasban a 4BRO-, a Gellértben a Radio Bro-, a Királyban pedig a Vízraktér szervezésében megvalósuló bulin vehetnek részt a szórakozni vágyók, míg a Lukácsban mozi és dumaszínház előadások várják az érdeklődőket.

Az elővételben 2.490 Ft, a helyszínen 2.990 Ft-os jegyárért cserébe a résztvevők neves DJ-k szettjére bulizhatnak, mint Hawlik G, Jami, Marvin, Soulja, Superman, vagy Vida G, emellett számos élő performanszt és egyéb produkciót élvezhetnek a fürdők gyönyörű műemléki környezetében. A helyszínenkénti pontos program a www.facebook.com/furdokejszakaja oldalon érhető el.

„Az éjszakai fürdőrendezvények évek óta hatalmas sikernek örvendenek, idén pedig különösen örülünk annak, hogy a 4BRO csapatával valósíthatjuk meg a Fürdők Éjszakáját, hiszen az ő eseményeik, illetve az általuk üzemeltetett helyek egytől egyik a Budapesti szórakozás meghatározó elemei.” – mondta Szűcs Panni a Budapest Gyógyfürdői Zrt. szóvivője.

A szervezők nagyon fontosnak tartják a rendezvény biztonságos lebonyolítását, így minden érintett szakhatósággal egyeztetnek, illetve beszerzik a szükséges engedélyeket és biztonsági terveket is. A fürdők biztonsági előírásainak megfelelően a Fürdők Éjszakája idén is korlátozott létszámban lesz látogatható.

Forrás: www.facebook.com/furdokejszakaja

 
PRÓBÁLD KI INGYENES ONLINE JÁTÉKAINKAT!
Vásárolj olcsóbban!
Kenyérsütőgépek

Kenyérsütőgépek

Már 4 166 Ft-tól
Pulzusmérők

Pulzusmérők

Már 6400 Ft-tól
Masszírozógépek

Masszírozógépek

Már 2590 Ft-tól
Edzőgépek otthonra

Edzőgépek otthonra

Már 9900 Ft-tól
Vízszűrők

Vízszűrők

Már 1190 Ft-tól
Sorsról és életről
Müller Péter
Online ár:
2159 Ft

Eredeti ár: 2699 Ft
20% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv