Főoldal > AKTUÁLIS > Andre Agassi: „A tenisz csupán eszközt jelentett számomra”

Andre Agassi: „A tenisz csupán eszközt jelentett számomra”

alapítványAndre AgassidiétaétkezésNorbi Updatesegítségtenisz
0

Írta: and

A világhírű teniszező budapesti látogatása során a sportághoz való viszonyáról, a nev&

A világhírű teniszező budapesti látogatása során a sportághoz való viszonyáról, a nevével fémjelzett alapítványról és az egészséges életmód fontosságáról is beszélt.

A nyolcszoros Grand Slam-győztes Andre Agassit egykor lázadónak, a tenisz fenegyerekének tartották, mára azonban megfontolt, céltudatos családapa lett. A világhírű teniszbajnok állítása szerint a sport csupán eszközt jelentett számára, hogy ismertségét később egy sokkal fontosabb dologra használja fel. „A tenisz lehetőséget nyújtott rá, hogy 2-3 órán keresztül hatással legyek az emberekre. De azon gondolkoztam, hogyan lehetnék egész generációkra hatással? Amit mára az alapítványommal elértem, sokkal izgalmasabb számomra, mint a tenisz, és ezt tekintem igazi sikernek” – vallja Andre Agassi, aki több mint negyven alapítványi iskolát nyitott már az Egyesült Államokban, lehetőséget kínálva a tanulásra hátrányos helyzetű, szegény sorsú fiatalok ezreinek. „Soha nem értettem, hogy azok, akik alacsonyabb osztályokból jönnek, miért nem érdemlik meg a minőségi oktatást? Be akartam bizonyítani, hogy lehet ezt másképpen is csinálni. Hogy nem a gyerekek vallanak kudarcot, hanem mi vallunk kudarcot velük szemben, ha nem adunk nekik esélyt a fejlődésre.”

agassi2.jpg ()Agassi 1994-ben hozta létre alapítványát, első iskoláját pedig 1997-ben nyitotta, szülővárosa legszegényebb negyedében. Ma már az általános iskolától kezdve, a középiskolán keresztül egészen a felsőoktatásig teljes körű edukációs programot nyújt azoknak a fiataloknak, akik rossz körülményeik miatt nem tudnának megfelelő képzésben részesülni. A nevével fémjelzett központokban az elméleti oktatás, az egészséges életmód és a rendszeres sport egyaránt fontos szerepet kap. „Mindig is zavart, hogy gyakran túl szűken értelmezik, és keretek közé szorítják a teniszt. Sokkal több ember érdemelné meg, hogy élvezze ezt a sportot” – mondja Agassi, aki tenisztanulásra is lehetőséget ad a fiataloknak.


„Meg kell ismertetni az emberekkel az egészséges életmód fontosságát”
A teniszbajnok szerint az emberek életminősége és egészsége is sokban múlik az oktatáson, nevelésen. „Növekszik az elhízottak száma a világban, romlik az emberek egészségügyi állapota. Nem Magyarország az egyetlen hely, ahol ezek a kérdések napirenden vannak. Meg kell ismertetni az emberekkel az egészséges életmód fontosságát” – véli a teniszező, aki szerint szükség van az olyan jellegű átfogó programokra, mint a Schobert házaspár által kifejlesztett Update 1, aminek külföldi terjeszkedéséhez nevét is adja. A Norbi Update termékeket forgalmazó cég ugyanis tíz országban készül megjelenni, ahol Andre Agassi lesz a márka arca. A teniszcsillag maga is letesztelte a termékeket, mielőtt igent mondott a felkérésre: két hónapja a családja és a munkatársai is rendszeresen fogyasztják a szénhidrátcsökkentett élelmiszereket. Bár a világsztár most járt először hazánkban, de a Norbival való üzlet kapcsán a közeljövőben talán többet találkozhatunk vele: tervei között szerepel, hogy családját is elhozza Budapestre.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X