Főoldal > AKTUÁLIS > Majdnem 80 éves?! Sophia Loren ma is bombanő

Majdnem 80 éves?! Sophia Loren ma is bombanő

diétafogyásfogyókúragasztroSophia Lorentáplálkozás
0

Írta: and

Sophia Loren példát mutat a fiataloknak – több okból is. Például azért, mert 79 évesen sem

Sophia Loren példát mutat a fiataloknak – több okból is. Például azért, mert 79 évesen sem lustálkodik, sőt, most még a filmvászonra is visszatér: 10 év után, a fia által rendezett Emberi hang című monodráma főszerepét vállalta el.

A film az április 16. és 27. között megrendezésre kerülő New York-i Tribeca Filmfesztiválon mutatkozik be. A hivatalos olasz előzetes március 15-én jelent meg. Az egész Európában népszerű mű színházi változatát Budapesten is láthatjuk, a Spinoza Színházban, Sas Tamás rendezésében és Fantoly Nikolett előadásában. 

A mű február óta havi két alkalommal kerül színpadra a Spinoza Színházban. „A véletlen egybeesés remekül tükrözi a darab kortalanságát” – kommentálta a film közeledő bemutatóját Sas Tamás. „Az, hogy Sophia Loren és az alig múlt 20 éves Fantoly Nikolett egyaránt főszereplője lehet a drámának, a műben bemutatott élethelyzet kortalanságát bizonyítja.”
 
És bizony nemcsak a rendező által említett élethelyzet kortalan, hanem Sophia Loren is – a színésznő szeptemberben ünnepli a nyolcvanadik születésnapját, de még ehhez közeledve is csinos, fitt és életvidám.

„Minden reggel korán ébredek, kiugrom az ágyból, ami persze néha kicsit lassabban történik, mert ehhez nekem sincs mindig kedvem. De általában erőt veszek magamon, és elindulok. Általában egy órát sétálok a közeli parkban” – mondta egy korábbi interjúban.

Majd hozzátette, hogy életét a pozitív gondolkodás is befolyásolja, sőt, egyszerűen képtelen negatívan állni a mindennapokhoz. „Ha sétálgatok, gyakran gondolok arra, hogy mondjuk ott, azon a sarkon túl valami gyönyörűt fogok találni. Majdnem mindig ennyire pozitívan gondolkodom. Ritka, hogy melankolikus, vagy kifejezetten szomorú állapotban lásson engem bárki is” – árulta el.

sophia2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Ami pedig a diétát illeti, a világsztár nem szereti a fogyókúra kifejezést, inkább a mértékletességben és az egészséges ételek beiktatásában hisz. Reggelire legszívesebben angol muffint fogyaszt egy koffeinmentes kávéval, ebédidőben pedig szeret jóllakni: tésztát, salátákat, sovány húst, gyümölcsöket eszik, vacsorára viszont alig szed a tányérjára valamit.

Elmondása szerint fittségét a sok pihenésnek és szabályozott napirendjének köszönheti, illetve annak, hogy szellemileg is frissen tartja magát, a munkával még most, idősebb korában sem szeretne leállni. Nemrég pedig azt is elárulta, hogy mi az a három dolog, amiről soha nem mondana le: szerelmi életéről, a spagettiről és különös fürdőjéről, amibe extra szűz olíva olajat is csepegtet.

Sophia és az örök fiatalság forrása

Sokak szerint a színésznő rátalált az örök ifjúság forrására, mert egyszerűen nem öregszik. Sophia szerint viszont ez mindenkiben ott van. „Az elméd, a tehetséged, a kreativitásod, amivel színezed saját életed, és a szeretteidét is… ha megtanulod ezeket tudatosan használni, még sikeresebben tudsz majd harcolni az öregedés ellen” – mondta korábban.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X