Főoldal > AKTUÁLIS > Felfújta a szél Lea Michele ruháját

Felfújta a szél Lea Michele ruháját

diétafogyásfogyókúragasztroLea Micheletáplálkozás
0

Írta: and

A természet erőivel olykor meggyűlik a bajunk – ezt most Lea Michele is tanúsíthatja, ugyanis a Glee – Sztárok

A természet erőivel olykor meggyűlik a bajunk – ezt most Lea Michele is tanúsíthatja, ugyanis a Glee – Sztárok leszünk! című sorozat sztárjának nemrég felfújta a szél a ruháját, amikor épp a legszexibben pózolt volna.

A 27 éves híresség a Kids’ Choice Awards-on állt meg a fotósoknak néhány felvételre, amikor a szél alákapott a szoknyájának, és fellibbentette azt. Lea persze ura (vagy inkább úrnője) volt a helyzetnek, és gyorsan lefogta a lenge, rózsaszín darabot, majd a pillanatnyi zavar és meglepettség után ott folytatta a pózolást, ahol abbahagyta.

A bájos rózsaszín ruhában egyébként nem lehetett nem észrevenni, hogy a sorozatsztár mennyire vékony – szerencsére azonban már nem tűnik egészségtelenül soványnak, mint néhány hónapja. Akkor azt mondta, vegán étrendje miatt fogyott, de egészségesnek és energikusnak érzi magát.

Később a fogyás lelki okok miatt folytatódhatott nála, ugyanis szerelme, Cory Monteith tavaly júliusban váratlanul elhunyt, halálát a későbbi vizsgálatok szerint alkohol- és kábítószer-túladagolás okozta.

A 26 éves színésznő korábban így beszélt kedveséről: „nem is emlékszem azokra az évekre, amikor még nem voltunk együtt. Nála senki sem ismer engem jobban” – mondta. Majd hozzátette, hogy párja egyfajta biztonsági hálót is jelent neki. „Lehetőséget ad nekem arra, hogy magasabbra ugorjak, messzebbre menjek az életben. Mellette úgy érzem, nincs számomra lehetetlen” – árulta el, hozzátéve, hogy végre boldognak érzi magát.

Lea a barátai szerint „hisztérikus és vigasztalhatatlan” volt a barátja halála után, és csak nehezen talált újra magára. Barátai és ismerősei, valamint kollégái is végig mellette voltak, támogatták őt, de talán nehezebb volt önmagában feldolgozni a történteket, és a saját lelkében rendet tenni.

lea2.jpg ()Ebben segíthetett neki a jóga is, ami testnek, léleknek, szellemnek egyaránt jót tesz. A sztár korábban elmondta, hogy rendszeresen jógázik, emellett az intenzív táncpróbáknak és a személyi edzőjével végzett gyakorlatoknak köszönheti vékony alakját.

Vegán étrendjéről pedig a következőket mondta: „úgy érzem, sokkal több energiám van, mióta a húst és a tejtermékeket tofura és szójatejre cseréltem. Gyümölcsöket rágcsálok, vagy répát és zellert majszolok humusszal, de a diót és a mogyoróféléket nem igazán kedvelem”.

Szépségtitkát is sokan szeretnék ellesni, de Lea szerint nincs itt semmi ördöngősség. Bőrének egészséges és ragyogó hatását úgy őrzi meg, hogy kevés sminket használ, melyet a nap végén mindig gondosan lemos, illetve kávé helyett inkább teát, gyümölcs- és zöldségleveket, valamint sok ásványvizet iszik.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X